Vannak az ember életében mérföldkövek, amik vagy ezért vagy azért sokat számítanak. Előfordulnak olyan fontos események is, amelyekről tudjuk, hogy jelentősek, de az igazi értelmüket csak akkor ismerjük meg, amikor magunk megtapasztaljuk. Nekem Janka keresztelője ilyen volt.
Már hónapokkal ezelőtt megbeszéltük, hogy június 24-én tartjuk majd Janka keresztelőjét. Én szerettem volna mindenképpen azt, hogy Orosházán legyen, több okból. A legfontosabb: Tamás mamája (akit nagyon szeretek!) ott él és nem nagyon vállalkozik hosszú utakra. Szerettem volna, hogy ő mindenképpen velünk legyen a keresztelőn. A nagypapám Orosházán született és ott is keresztelték, így ez a város kicsit összehozza a két családot. A harmadik ok pedig az, hogy mivel Győrben élünk és az én családom is itt van, elég valószínű, hogy a legtöbb ünnepet itt tartjuk majd, így ez a minimum, hogy Janka keresztelőjét Tamás családjával ünnepeljük. Győrben tartunk majd egy keresztelő bulit, de én nagyon szerettem volna, hogy maga a keresztelő Orosházán legyen és ebbe végül mindenki beleegyezett :)
Amikor húsvétkor Orosházán jártunk, találkoztunk az ottani lelkésszel és átbeszéltük az elképzeléseinket a keresztelő kapcsán. Nagyon szimpatikus volt, abszolút közel éreztük magunkhoz azt a világnézetet, amit ő képvisel. Sajnos már akkor tudni lehetett, hogy valószínűleg a helyettese tartja majd a keresztelést mivel ő valószínűleg a kiválasztott időpontunkon táboroztatni fog – ez be is jött. Megállapodtunk abban, hogy a keresztelő előtti héten felhívom és megbeszéljük a részleteket. Amikor telefonon egyeztettünk, megbeszéltük, hogy csütörtökön találkozunk, átbeszéljük a tudnivalókat és a helyettese, egy kedves, mosolygós idős néni kereszteli majd meg a kicsi lányunkat.
Csütörtökön éppen időben sikerült megérkeznünk Orosházára. Elmentünk a lelkészhez és törviről hegyire megbeszéltük a szertartás menetrendjét illetve az egésznek a jelentőségét. Őszintén szólva a nagy szervezkedésben nem nagyon gondoltam abba bele, hogy ez mit is jelent tulajdonképpen, tudtam, hogy szeretnénk Jankát megkeresztelni, de az ember hajlamos az ilyen eseményeket úgy felfogni, hogy jó, ezt meg kell csinálni és akkor legalább ezt is kipipáljuk. Ez a beszélgetés ezt átalakította bennem.
Tamással mindketten keresztény neveltetést kaptunk, de egyikőnk sem jár minden hétvégén templomba (enyhe túlzással) viszont minden este elmondunk egy imát és hívő emberek vagyunk. Tudtuk, hogy ezt az utat szeretnénk Jankának is kinyitni, de nyilván erőltetni semmit sem fogunk. Amikor a lelkésszel beszéltünk, pont ezt erősítette meg bennünk. A keresztelés annyit jelent, hogy Janka bebocsátást kapott a keresztények csoportjába, megnyílt előtte egy út. Nem fogjuk őt folyton bibliai történetekkel traktálni, nem visszük egyfolytában templomba és bibliai foglalkozásokra, de ahogy a lelkész fogalmazott, az asztalra tesszük neki ezt a példát. Próbáljuk a bibliai értékrendet közvetíteni neki (ami alapvetően teljesen megfelel annak, amit mi itthonról hoztunk) de majd ő maga dönti el, hogy mit választ a jövőben. Ha ő lenne a lelkészünk, tutira többet járnánk templomba, mert nagyon tetszik a szemléletmódja. Nem az a pátoszoskodó régimódi pap, hanem tudja, hogy a világ már nem ilyen, sokkal lazábban, rugalmasabban gondolkodik. Szerinte nem kell erőltetünk semmit, nem kell 12 éves korban konfirmálkodni, hanem akkor, amikor ő érett rá. Döntse el ő! Ennyi idősen a fiatalok kiránduljanak, játsszanak (szerinte) és majd akkor konfirmálkodjanak, amikor ők azt érzik, hogy itt az ideje! Maximálisan igaza van…
Szóval nagyon jó volt a beszélgetés, vártuk a vasárnapot. Pénteken otthon voltunk a mamával hármasban szinte egész nap, szombat már a készülődés jegyében telt és délután jöttek anyáék is. Ekkorra már rotyogott a halászlé és elkészültek a grill finomságok :) Janka is kipróbálta már a medencéjét, amit egy kakilással fel is avatott :) Kellemesen megkajáltunk, beszélgettünk, majd vége lett az estének. Másnap reggel a mamáéknál találkoztunk ismét, itt megreggeliztünk, átöltöztünk és a karaván elindult a templomba!
Jankát sikerült kicsit túlöltöztetni, mert ugye a templomban általában hideg szokott lenni… Édes kicsi babám olyan szépséges volt a fehér ruciban és a tehenészlány-sapkában :)
Ahogy megérkeztünk, nagy szeretettel vártak minket a helyiek és elfoglaltuk a helyünket az első sorban. Janka ekkor már elemében volt, elkezdett sokat és hangosan „dumálni”. Amikor megkezdődött az istentisztelet, még hangosabb üzemmódba váltott! :) Szerencsére a keresztelővel kezdődött a szertartás. Azért mondom, hogy szerencsére, mert: 1) Jankának (is) NAGYON melege volt 2) alvásidőben zajlott az istentisztelet
Szóval míg az első zsoltárt énekeltük, Janka fennhangon dededeee, bbabbababba, heddeeeede-zett majd kiálltunk az úr asztala elé. Ekkor már ficánkolt, minden baja volt, álmos volt és majd megsült. Szerencsére nem tartott sokáig maga a ceremónia, gyorsan eljutottunk addig a pontig, mikor a keresztelővíz rákerült a szöszökre a fején. No ekkor fennhangon ordított :) Tamás pedig utána fogta szépen és kivitte sétálni. Arra hivatkozott, hogy én vagyok a református, maradjak én az istentiszteleten, de igazából olyan melege volt, hogy alig várta, hogy levehesse a zakóját :) Jankáról is gyorsan letéptük a harisnyát, cipőt és ruhát és egy ujjatlan bodyban azonnal álomba is szenderedett. Jól kifárasztotta a kereszténnyé válás :)
Az istentisztelet egyébként nagyon szép volt, pont egy jó témát választott a lelkésznő: az aggódást. A lényeg az volt, hogy hajlamosak vagyunk arra, hogy folyton mindenen aggódjunk és ezzel magunknak csináljunk a plussz stresszt és feszkót. Pedig ahhoz van elegendő erőnk, hogy minden nap az adott nap nehézségeivel megbirkózzunk, felesleges ezért magunkra venni az extra terheit a jövőnek. Persze, tervezgetni kell de előre stresszelni a jövőbeli dolgokon butaság. És tényleg így van – nagyon ütött az üzenet nem csak nekem, de szerintem mindenkinek! Nagyon sokat gondolkodom a jövőn – mi lesz velünk? Maradunk Győrben vagy megyünk vissza Pestre? Mikor? Hol fogunk lakni? Vegyünk lakást? Mikor jöjjön a második baba? Ez az üzenet nálam célba ért, tudatosan próbálok lassítani és a mára koncentrálni.
Véget ért az istentisztelet majd csináltunk egy közös fotót, visszamentünk a mamáékhoz és átöltöztünk. Amikor mindenki kényelmes ruhában volt már és a tikkadtságát is enyhítette egy kis vízzel, autóba pattantunk és elmentünk az étterembe. Kaptunk egy külön kis részt ahol nagyon kellemesen megebédeltünk. Janka szolgáltatta a zenét a kedvenc tescós csigájával, természetesen folyton körülrajongtuk ezt a csodás kicsi embert az ebéd alatt is :) Majd utána ismét autóba pattantunk és jöttünk szépen haza.
Ez a hétvége valami hihetetlen lelki töltést adott nekem/nekünk. Nem csak arról van szó, hogy kicsit átértelmeztem a keresztelő és az aggódás fogalmát :) hanem arról, hogy nagyon jó volt így együtt lenni a családdal. 4 napig áradt a szeretet minden irányba! Ezt a kicsi manót hihetetlen mennyien szeretjük, folyamatosan azt éreztem, hogy majd kicsattan a boldogságtól, mert akárhova néz, mosolygó, szeretettel teli emberek veszik körül. Persze ez itthon is így van, de most valahogy koncentrálva éreztem a szeretetet. Nagyon jó döntés volt, hogy Orosházán tartottuk a bulit, a lelkemet különösen simogatta, hogy sokat lehettünk a mamával és, hogy ő is tudott osztozni az örömünkben. Illetve az is, hogy anyáék is eljöttek Győrből. Csak azt sajnálom kicsit, hogy a tesómék nem tudtak ott lenni :(
Kicsit nyálasra sikerült ez a post; remélem elnézitek nekem. De tényleg megint arra eszméltem rá: a szeretet a legfontosabb!
