Elég vicces egy nem dolgozó kismamától azt hallani, hogy nem volt ideje blogot írni, de nálam tényleg ez a helyzet :) Jó jó, tudom, arra van időnk, amire szeretnénk, de ez valóban nem volt egy egyszerű időszak.
Mikor megfogant Janka eldöntöttük Tamással, hogy mindenkinek az lesz a legjobb, ha Győrben lennénk a születés időszakában illetve az első pár évben. Így az utóbbi hónapok azzal teltek, hogy terveztük és megvalósítottuk a hazaköltözést - drága szüleim óriási segítségével.
Augusztus óta nem dolgozom, azóta pörgök csak igazán :) papírmunka, ügyintézés, orvoscsere, új védőnő, pakolás, szanálás...
A költözést szeptember első hétvégéjére terveztük és szerencsére továbbra is azt kell mondanom, hogy ott fent valaki mosolyog ránk, mert minden tökéletesen, a terv szerint zajlott. Ágiék és Petráék felajánlották a segítségüket (amit nem győzök elégszer megköszönni) így egy szuper pakolóbrigád és egy óriási autó állt rendelkezésünkre :) Utolsó héten összepakoltam, pénteken feljött anya Pestre, tartottunk egy csajos délelőttöt, befejeztük a pakolást és takarítást, majd egy szombat reggeli ázsiázás után megindult a költözés.
Hihetetlen gyorsasággal, kb fél óra alatt pakolták be az életünket az autóba, majd megjött Sándor, akinek átadtuk a kulcsokat és robogtunk is Győr felé.
Érdekes, az utolsó napokban nagyon rám jött a nosztalgia; furcsa volt belegondolni, hogy 4 évet éltünk ott kettesben abban a lakásban és most hopp - vége. Életünk rendkívül meghatározó szakasza mögött zártuk be az ajtót. Itt költöztünk össze, kezdtünk igazán csiszolódni egymáshoz és itt vágtunk bele a felnőtt életbe. Csodás időszak volt ez, de tudjuk, hogy most egy még jobb jön. És nem mellesleg a saját, nagyon szépen felújított lakásunkban lakunk majd egy sokkal élhetőbb városban. A lakás itt kisebb, az egyik szobát egy még ismeretlen harmadik személy bitorolja majd, de mégis tudjuk, így lesz nekünk igazán jó :)
Kb. 1 hét kellett, hogy gyönyörűen kitakarítsunk, kipakoljunk és szeptember 2. szombatján már itt is aludtunk. Kanapék, ágykeret még nincsenek, függönyök is 2 hét múlva jönnek, de ez már részletkérdés. A babaszoba majdnem kész van, ruhák kimosva, kivasalva, ma megveszem a maradék gyógyszertári cuccot, és utána tényleg már csak Jankának kell megérkeznie :)